Kapiller Ferenc: "Szeretetből szenvedni"
(Pécsi Györgyi könyvismertetése a Magyar Katolikus Rádióban hangzott el 2007 novemberében)
Megnyugodva tapasztalom, hogy a rendszerváltozás óta megszaporodtak a helyismereti, helytörténeti kutatások és publikálások. Örömmel látom, egyre többen tartják fontosnak, hogy pontosabban ismerjék azt a régiót, a régiónak azt az épített, szellemi és lelki örökségét, ahol ők maguk élnek. Hogy ápolják, őrizzék azt a hagyományt, amelyhez személyesen a legjobban kötődnek, s hogy fölkutassanak mindent, ami közvetlen környezetük múltjához tartozik. Akkor is, vagy különösen akkor, ha ez a múlt fájdalmas, eltitkolt, letagadott tragédiákkal terhelt. Ezért dobbant meg a szívem Kapiller Ferenc író, irodalomtörténész újabb könyvének hírére, melyben a szerző egy fiatal, nyugat-magyarországi káplán életútját írja le – személyes emlékezetek, dokumentumok, fényképek segítségével, s a fiatal pap lelki naplójának bőséges idézésével.
Kapiller Ferenc könyvét, melyet a Magyar Nyugat Könyvkiadó jelentetett meg, a személyes megrendülés és személyes érintettség hívta életre. Könyvének hőse ugyanis rokona, nagybátyja, Kováts Ferenc, egykori gencsapáti káplán. Őt azonban Kapiller nemigen ismerhette, mivel az író mindössze hároméves volt, amikor édesanyjának öccsét, a Szombathely melletti Gencsapáti község fiatal, huszonhétesztendős áldozópapját elragadta végzetes betegsége. Az orvosok megállapítása szerint 1958-ban bekövetkezett halálát daganatos hashártyagyulladás okozta. Az író azonban a „Szeretetből szenvedni” című könyvében Kováts Ferenc életáldozatát hangsúlyozza. Okkal, hiszen végzetes betegsége az után jelentkezett, hogy a fiatal papot több alkalommal is súlyosan bántalmazták az államvédelmisek – a személyes visszaemlékezések szerint a verések következtében romlott le hirtelen egészségi állapota, amely a súlyos kórnak már nem tudott ellenállni.
Kováts Ferenc életáldozata rokon a szintén Vas megyében ekkortájt vértanúhalált halt Brenner Jánoséval, azonban különbözik is az övétől. Kováts Ferenc, bár következetesen és elszántan védte hitét és egyházát, s ötvenhat után maga is segítette a nyugatra menekülőket, valószínűleg nem személyes magatartása miatt került az ÁVO hálójába.
Zalaegerszegen született mélyen hívő, igen művelt, módos, hétgyermekes kisbirtokos nagycsaládban, harmadik gyerekként. Édesapja aktívan részt vett a helyi egyházi életben, képviselőtag Pehm József főplébános, a későbbi Mindszenty hercegprímás idején. A városnak és az őt támogatóknak nem bocsátotta meg az új hatalmi berendezkedés Mindszentyt, aki huszonhét évig volt Zalaegerszeg hitoktatója, lelki gondozója. 1948 őszén a Zárdából államosított tanítóképzőben lázadást provokálnak, és elrettentő büntetéseket szabnak ki a fiatal lányokra és hozzátartozóikra. Kováts Ferenc nővérét, gimnazista fivérét is kizárják, kisebb leánytestvérei is csak esti tagozaton tudnak majd érettséget tenni. Kevésen múlik a család kitelepítése, s annak ellenére, hogy az édesapa nem vesz részt a közéletben, 56 után egészen 1972-ig figyelik, zaklatják. A papnak, vagy eleinte maga sem tudja, talán pálos rendi szerzetesnek készülő fiúnak, Kováts Ferencnek is el kell hagynia a zalaegerszegi gimnáziumot, Szombathelyre kerül a kisszemináriumba. Ennek megszüntetése után Győrben folytatja fölkészülését. 1956-ban szentelték pappá. Igen nehéz időkben kezdi, s mindössze két évig gyakorolhatja papi hivatását. Igen eredményesen szervezi a falu, különösen a fiatalság vallási-lelki életét, a gyerekek pedig rajongnak érte. A hívek „hamar fölismerték benne az önmagával szemben szigorú, hivatásának élő, nagyszívű, tiszta jellemű embert”, ahogy az író jellemzi. Élete utolsó pillanatáig próbált eleget tenni elhivatásának; a rá mért súlyos csapásokat keresztnek tekintette, a kereszthordozást pedig a keresztény élet alapjának élte meg.
Kapiller Ferenc „Szeretetből szenvedni” című rokonszenves könyvéből egy a hitét mélyen megélő, és a hitéért életáldozatot vállaló fiatal magyar pap tragikus, egyszersmind felemelő sorsát ismerhetjük meg. Ha élne, idén lenne hetvenhat esztendős – és már félévszázada nincs köztünk.
