A Vas megyei Molnár Rezső két elbeszéléskötete után regénnyel jelentkezik. Az Isten nélkül a legújabb kori európai – és magyar – életből vett, sokkhatásokat sem nélkülöző krónika. Itt található rövid ismertetése. A szerzővel az alábbi beszélgetést folytatta munkatársunk:
„KONDULJANAK MEG A VÉSZHARANGOK!”
Beszélgetés Molnár Rezsővel, Isten nélkül című regénye megjelenése kapcsán
– Dr. Molnár Rezső (1944) sikeres ember a szakmájában. Vas megye főállatorvosaként ment nyugdíjba, és oktatott az Állatorvos-tudományi Egyetemen. Mégis, az elmúlt években két terjedelmes novelláskötettel, most pedig egy regénnyel jelentkezett. Honnan eredeztethető ez a – ha lehet mondani – elemi erővel jelentkező irodalmi ambíció?
– Kb. 8–9 éves koromtól kezdve szenvedélyes olvasó voltam. Mindent elolvastam, ami a kezembe került. Ezért aztán az írók, költők lettek a példaképeim; én is híres író akartam lenni. Kőszegen, gimnazistaként szavalóversenyt nyertem. Apám tanácsát követve mégis az állatorvosin kötöttem ki. (De irodám falán Krúdy, Móricz, Berzsenyi és Ady képe volt a falon.) Az „írás-szerelem” végig bennem munkált. Ezt naplómban sokszor, keseregve emlegettem. (Az 1970-es évektől kezdtem naplót írni.) Önkéntelenül magabiztos voltam: úgy éreztem, tudok írni, csak egyelőre nincs rá időm. Kis cetliken gyűjtöttem a megírandó témákat. Novellákat és rövid közéleti publicisztikákat már a hetvenes évek elejétől írtam. De igazán csak 2007-es nyugdíjba menetelem után lett időm „főfoglalkozásúként” írni. Hihetetlenül nagy örömöt okozott az írás, ez a gyönyörű munka. Nem is tudom mit csináltam volna, mi lett volna velem az elmúlt 12 évben, ha nem írhatok. Mindig „fázósan” ültem neki, de ha elkezdtem, olyan gyorsan írtam, mintha diktálná valaki. (Hiszem, hogy így is van…)
– Korábbi elbeszélései a téeszesítés előtti vasi falu világát idézik, második könyvének írásaiban pedig főként az 1990 körüli rablóprivatizáció visszásságait mutatja be. Mindig valóságos eseményeket és személyeket ír meg és ábrázol?
– Igen. Meggyőződésem, hogy az élet, a valóság a legjobb történetíró. A legérdekesebbek a különös, tanulságos emberi sorsok. A 20. század és a jelenkor bővelkedik ezekben. A színtiszta fikciónak szerintem inkább a krimikben és a lektűr irodalomban van helye. Úgy gondolom, az igazi irodalom dokumentál, tanulsága, mondandója van, nem csak szórakoztat, és gyakran kemény munkával, esetenként „véres” verítékkel születik.
– Regényének címe: Isten nélkül. Szinte provokációként hat a mai világban…
– Az is akar lenni! Egy vészfelkiáltás! Ember vigyázz, Isten nélkül vesztedbe rohansz! Ugyanis a világban vagy – „gyönyörű képességünk” (József Attila) – REND van: harmónia, békesség, csendes boldogság, nyugalom, szeretet; vagy KÁOSZ: zűrzavar, ezerféle nyugtalan, bűnös eltévelyedés. Nincs köztes állapot. Ahogy hőseim fokozatosan elhagyják, megtagadják Istent – a harmadik, negyedik generációra –, totális lesz a lélek, a szellem és a test vad vágyainak zűrzavara, és ez törvényszerűen torkollik szörnyű tragédiákba. Pedig esetükben a Mammon, az anyagi jólét „csúcsra jár”…! Erről szól a regényem. Kicsit talán erőltetett a párhuzam, de erről ír Ady „Kocsiút az éjszakában” című versében:
Minden egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden egész eltörött!
Regényemben elsiratom a mostanra teljesen eltűnt parasztságot is. Végleg semmivé lett az a parasztság, amely – Csoóri Sándor szerint – ezer éven át a nemzet fenntartója volt. Ahhoz az utolsó generációhoz tartozom, amely még „skanzenben” nőtt fel. A szeres településű Csörötneken, az ötvenes években még több tucat fehérre meszelt falú, zsupptetős ház állt, és mindegyik mögött ott volt az állatokkal teli istálló. Még virágában, lüktető élettel tele láttam a falut és lakóit. Ezt a hatalmas, mélyen vallásos tömeget.
Lehet, hogy a „bukás” egyik fő oka ennek megsemmisülése? Hogy nem tudtuk átmenteni e régi világ értékeit?
– Az irodalmi divatokra érezhetően nem sokat ad. Regénye mégis, meglepő módon, a sokkhatástól sem visszariadva ábrázolja egy jobb sorsra termett értelmiségi réteg életmódját és bukását. Mi volt a célja ezzel?
– Hogy láttassam: milyen szörnyű ez a bukás! Hogy – ha még van egy cseppnyi esélye –hozzájáruljak e bukás elkerüléséhez.
Hogy, Petőfivel szólva: „Konduljanak meg a vészharangok!” Esze ment a világnak!! Ezért törekedtem a sokkhatásra, az ettől is remélt katarzisra. Drámai változások előtt áll a világ. A legfejlettebbnek, leghumánusabbnak vélt nyugati világrend hanyatlik. Sosem látott (demográfiai, migrációs, érték-) válságba jutott. Fuldoklik a pazarló jólétben, miközben százmilliók éheznek. Az Isten-ellenes hatalmak mindenünnen igyekszenek eltávolítani, száműzni Istent. Lerombolják, szállodává alakítják a templomokat. Azt kiáltják világgá: „Isten meghalt!” Nincs már semmilyen „felső kontroll” az individuum fölött! Mindent szabad!
Erre a nagy romlásra mi magyarok mondtunk először és egyedül határozott NEM-et. Magyarország élen jár az európai civilizáció megújításában. Ha sikerül Európát visszafordítani, visszasegíteni a helyes, a keresztény útra, az világméretű diadal lesz a kereszténység és hazánk számára.
(P. C.)
